"Ha veszed a bátorságot, hogy bárkit is irigyelj, soha ne az eredményeket nézd, hanem az utat, ami oda vezetett!"  

 

 

 

 

 

2003-ban veszítettem el a házamat, amit elvitt egy uzsorás, az autómat, amit visszavett a bank, s az egzisztenciámat, amire már nem is emlékszem milyen volt. Azóta albérletben élek, sajnálom magam, és nem tudok egyrõl a kettõre jutni. És azóta is, azon az eltékozolt 20 millió Ft-on rágódom. Nem könnyû innen felállni. Egy barátom mondta nekem, hogyha valaki elindul a lejtõn, bizony le kell érnie az aljára, ott szétnézni, s ha nem tetszik, amit ott lát, akkor kezdhet elindulni felfelé! Nincs kivétel!

Most kezdem harmadjára a nulláról. Jelenlegi fizetésem 200 ezer magyar forint. Egy hónapja még 130 ezer volt, ez sokak számára, talán fejlõdést is jelenthetne, de én, ha belegondolok abba a ténybe, hogy anno, 10 évvel ezelõtt, havi 5-600 ezer forintot kerestem egy vállalkozásban, akkor ez az összeg szánalmasan alacsony. Hozzám képest az! Mert én sokkal többet érek ennél!
Eddig hiába kerestem sokat vagy keveset, ugyanúgy elment mindig. Sõt sokszor megtettem azt, hogy már elõre elköltöttem a fizetésemet! Személyi hitelek, lakáshitel (pedig a házamat készpénzért vettem), de úgy döntöttem kell még pénz erre-arra, úgy is tudom fizetni a hitelt, ezért leterheltem a kérót. Nem fõztem, hanem rendeltem a kaját. Amit ma is sokszor csinálok! Soha nem tudtam félretenni, vagy ahogy egy volt munkahelyemen megtanultam a szót: „átcsoportosítani” a bevételemet úgy, hogy tartalékot képezzek. Akkor sem, mikor félmillió jött be.

Foghatnám a szüleimre is, hogy mai napig nem tudok a pénzzel bánni, de az túl egyszerû lenne. Tény, hogy sosem kaptam zsebpénzt. Eltekintve egy gyatra kezdeményezésrõl anyám részérõl, aki tizenéves koromban elindított egy „5-ösért 20-as, 4-esért 10-es” projektet, ami végül miattam fuccsolt be, mert imádtam tanulni, és elkezdtem túl sok 5-öst hazacipelni. Egy ideig hiteleztem neki, majd mikor már több száz forinttal lógott, saját hatáskörben, beszüntette a programot. Hát, ennyit a zsebpénzrõl...

Szóval nem volt alap, amire építhettem volna. Anyám is, és a Papám is állandóan - mai napig - máról holnapra él. Nyugdíjtól-nyugdíjig. Soha nem tartalékoltak, így ez a minta volt elõttünk is. Van egy gyönyörû húgom, akinek soha nincs feltöltve a telefonja, és fizetés után egy héttel, már egy huncut vasuk sincs.

Ami a jelenlegi pénzügyi helyzetemet illeti, nem fényezem magam - mint mindig - fizetéstõl-fizetésig élek. Nehezen osztom be a pénzemet. Sokszor elhatározom, hogy irkálom a napi kiadásokat, de mindig abbamarad. Sokszor elhatározom, hogy normális kajákat eszem, rendszeresen meditálok, edzem, de mindig abbamarad. Úgy érzem, szanaszét vagyok, rapszodikusan élek, s nincs egy fix pontja az életemnek. Tudom, hogy lépésrõl-lépésre kell haladnom, de sokszor nem tudom, mi legyen az elsõ lépés...

 

Itt tartok most.  De magamba szálltam, és rádöbbentem, hogy nem élhetek így tovább, mert nem kívánok sem magamnak, sem a majdani gyerekeimnek ilyen jövõt!
A legbiztosabban pedig azt tudom, ha nem változtatok most, akkor 5 év múlva is ugyanott fogok tartani, mint 5 évvel ezelõtt. 20 év múlva pedig ott, ahol most a szüleim, a sárga csekkek foglyaként! Ez pedig a legéjszakaizzadtanfelriadósabb és legborzasztóbb rémálmom!

Ezért csinálom! Most - 35 évesen - elhatároztam, hogy lesz, ami lesz, ezt nem adom fel, s ez lesz életem legjobb 10 éve!

 

2010. február